Odavagyok érted!
2014.03.25. 20:43
Cím: Odavagyok érted!
Korhatár: 16
Fandom: BBC Sherlock
Műfaj: egyperces, novella, Johnlock
Stílus: domestic, naturalfeeling, 221B
Ismertető: A 221B falai már többtucatnyi furcsa eseménynek voltak tanúi. Ha viszont minden gondolatot hallanának, legszívesebben már százszor arcon csapták volna Watson doktort, hogy végre észhez térítsék.
Egy tavaszi reggelt rengetegféleképpen el lehet tölteni. Londonban a tavasznak ezen szakaszában nyugodtan ki lehet ülni a kis két négyzetméteres teraszra egy Daily Mailt, vagy Guardiant olvasni. Csakhogy a Baker Streeten nincsenek kis teraszok, az itt lakók csak elhúzzák az utcára néző ablak elől a sötétítőfüggönyt, kitárják az ablakokat és egész egyszerűen odatolják a kis puffokat vagy foteleket. Igen, ilyenek az angolok. Már azok, akik sóvárognak az áprilisi nap melengető sugaraiért.
A 221B aprócska nappalijában a por is álmosan szállingózott. A sötét bíborszínű függöny apró, szövött szálai között a napfény kis sugarakban hatolt be a szobába. Az érdes padlószőnyegen halványan jelentek meg a kis fénypászmák. A levegő nehéz volt és meleg, akár egy forró nyári napon. A sötét szőnyeg csak itta magába a nap melegét, ami átterjedt a fülledt levegőre is.
A kis szoba majdhogynem kihalt volt, csak egyetlen élő szülemény tartózkodott benne. A saját foteljében ücsörgött egy feketekávé és a legfrissebb Sunday Mirror társaságában. Rakoncátlan, sötét fürtjei a homlokába hullottak, arca hófehér volt, sápadtabb, mint a fürdőszoba fala. Fagyos, szürkéskék szemében összeszűkült fekete szembogara, ahogy megakadt a tekintete egy érdekesebb híren.
Kihúzott háttal ült, hosszú, kecses nyakát kifeszítette, s minden apró ránca kisimult bőrén. Fedetlen, széles vállaiból szinte kiugrott élesen ívelt kulcscsontja. Mellkasán apró, fekete szőrszálak kunkorodtak. Meztelen, keresztbetett lábait lehetett még látni, a köztes részt gondosan eltakarta a hatalmasra kihajtott újságlap. John Watson ezzel a képpel lett gazdagabb, ahogy a sötét folyosóról belépett a fényes nappaliba. Alig bírta megállni, hogy végigsimítsa a detektív hófehér bőrét. Titkon azon ábrándozott, hogy vajon milyen is lehet bőre tapintása. Talán olyan puha, ahogy elképzelte?
Miközben lépkedett, arra próbált rájönni, hogy miért is gondol ilyen furcsán perverz dolgokra, főleg, hogy Sherlock Holmesról van szó. Végtére is, csendben maradt, még csodálni szerette volna a férfi szűzies és érintetlen testét, ameddig lehetősége volt rá. Ám a nyomozó éles hallását még John Watson sem tudta kijátszani. Hirtelen felkapta a fejét, ölébe nyomta az újságlapot és kérdően pásztázta lakótársa arcát.
- Jó reggelt – jegyezte meg John, miközben leült a kanapéra.
- Mindig ezt csinálod?
- Tessék? – Kérdezte kicsit zavartan.
- Mindig hosszú percekig ott állsz, mielőtt idejönnél és leülnél? – Morogta értetlenül Sherlock.
- Nem, ne viccelj már. Csak…
- Csak most?
John egyre kínosabban érezte magát. Akadozva beszélt, sőt inkább suttogott, mert attól félt, hogy hallja a saját szájából kijövő szavakat.
- Fura vagy mostanság. Beteg vagy? Elkaptál valamit? Nem kéne orvoshoz menned?
- Nem. – Vágta rá a doktor most már mérgelődve. – Nincsen semmi bajom, nem mintha érdekelne.
- Szóval igen.
- Inkább veled van baj.
- Mire gondolsz?
- Erre – biccentett Sherlock felé, meztelenségre célozva. Nem mintha zavarná, de valahogy vissza kellett vágnia.
- Miért, talán probléma? – Vonta fel szemöldökét a detektív, aztán nemes egyszerűséggel lerántotta magáról az újságot, ami egy kecses mozdulattal ért földet. Immáron teljesen fedetlenül ült a fotelben.
John nehezen uralta magát, próbálta tartani a kontaktust, nehogy Sherlock még észrevegyen valamit. Arca önkénytelenül piroslani kezdett, a helyzet kínossága, illetve a férfi meztelen teste váltotta ki belőle.
- Eddig, úgy tudom, nem zavart.
- De most már igen. Én sem szoktam pucérkodni előtted, akkor kérlek, te se! – Fakadt ki magából a doktor.
- Rendben – sóhajtotta, azzal felállt a puha fotelből hátat fordítva Johnnak, és elindult a szobája felé.
John csak úgy bámulta Sherlock kecses testének mozgását, aztán arra lett figyelmes, hogy hirtelen valami furcsa bizsergés járja át a testét. Gyanakvóan pillantott le combja irányába, amikor meglátta, hogy valami nagyon nem stimmel. Azonnal felpattant a kanapéról és berohant a fürdőszobába. Magára zárta az ajtót. Hosszú percekig meg sem mert mozdulni. Nem hiszem el! Sherlockhoz vonzódom, gondolta aggódóan. Mi van, ha meleg vagyok? Jézusom! Már csak ez hiányzott!
A már egy jó ideje odabent tartózkodó John nem bírta elterelni a gondolatait. Teste még mindig túlfűtött volt. Képtelenségnek tűnt, hogy lecsillapítsa magát. Odakint, Sherlock nyugalmasan szürcsölte tovább a kávéját. Lassan kezdett feltűnni neki, hogy lakótársa hosszú ideje a fürdőben tartózkodik.
Az óra mutatói pontosan a tízesen és a tizenkettesen állt. A zár kattant, az ajtó nyikorogva nyílt. A még mindig zavarban lévő férfi a szobájába igyekezett anélkül, hogy Sherlockra pillantson. Hanyatt huppant az ágyán, a plafont bámulva. Nem tudta mire vélni az utóbbi fél órát. Meleg lennék? – gondolta. Atyaég! - Próbálta kitisztítani a fejét, megmenekülni a furcsa gondolatoktól, de hiába próbált másra gondolni… minden más kép a fejében Sherlock volt. Kénytelen volt beismerni, hogy tulajdonképpen halálosan szerelmes.
Hirtelen léptek zaja zökkentette ki a furcsábbnál furcsább feltevések halójából Watson doktort. Odakintről jöttek. Egyre hangosabbak lettek. Aztán a szoba kis ajtaja lassan nyílt ki. A küszöbön Sherlock állt, talpig felöltözve, ami John számára meglepő volt.
- Látom sikerült felöltöznöd – jegyezte meg gúnyosan a doktor, miközben a plafont bámulta. Igyekezett minél lazábbnak tűnni, hogy az éles eszű és szemű férfi ne vehesse ki zavartságát.
- Úgy tűnik. – A férfi elcsendesült, aztán vett egy nagy levegőt. Mondani készült valamit. - Nézd, ha van valami, tényleg elmondhatod nekem. – Mondta halkan, próbált együtt érző lenni.
- Ugyan már, ne hazudj magadnak is. Sohasem hallgattál meg. Miért lenne ez más most? – Kérdezte kétségbeesetten John, és már ő maga sem tudta igazán, mi ez az egész.
- Talán így volt eddig…
- Nem, mindig így történt – javította ki a matracon elterülő doktor. Sherlock, mintha meg se hallotta volna, folytatta a félbeszakított mondatát, de John nem engedte, hogy még egy szót is szóljon.
- Tulajdonképpen miért van ez másképp? – Kérdezte, miközben Sherlock felé fordította az arcát.
- Mert odavagyok érted!
|