- Nos, van egy tervem – jelentette be Sherlock.
- Remek, öcsikém, avass be minket, mielőtt emberek ezreit félemlíti meg ez a végeláthatatlan lejátszás – lépett előre Mycroft és fáradtan sóhajtott egyet. A telefonja újból megcsörrent. – Nagyszerű! Elkezdődött…
Az idősebbik Holmes-fivér újra eltávolodott a többiektől és elsétált a helikopter végéig. Mindenki őt kéri számon a történtek miatt. Senki sem tudja kikapcsolni a furcsa üzenetet.
- Újra felidézzük a néhány évvel ezelőtti történteket.
- Tessék? – Kérdezte a doktor. Arca hirtelen hófehérre sápadt.
- Írok Moriartynak egy SMS-t, felmegyünk a St. Bart’s tetejére és lejátsszuk újra.
Ahogy a férfi kezdte feldolgozni az imént hallottakat, egyre sápadtabb lett az arca. Mélykék színű szemei az arcán két fekete pontnak látszottak.
- Ugyan, John, ne aggódj, vigyázok magamra.
- Sherlock, biztos vagy ebben az eszement tervben? – Suttogta Mary, akit úgyszintén meglepett a nyomozó érdekes elképzelése.
- Persze. Semmi gond nem lesz, ne féljetek.
 

Mycroft lerendezett még pár telefont, aztán meghallgatta öccse tervét.
- Komolyan gondolod? Rajtad a felelősség. Már nincs hajléktalancsoportod. Nincs, kire számíts, csak mi vagyunk neked – tárta szét karjait a férfi.
- Jól tudom.
- Akkor hívok egy autót, az elvisz a Bart’s-hoz, és néhány emberem figyelni fogja az eseményeket.
- Remek.
- Mi lenne, ha erősítenénk egy hangszórót a kabátod gallérjához? – Vetette fel az ötletet Dr. Watson.
- Az embereim mindent elintéznek.  Sherlock, szükséged van valamire?
A detektív kis morfondírozás után rávágta:
- Csak rátok.

A sofőr szunnyadva ült a fekete Sedanjában, amikor egy hangos pityegés verte fel álmából. A férfi csendben szitkozódva kereste elő a mobilt, ami egyre hangosabban szólt. Mikor meglátta a kijelzőn a hívó nevét azon nyomban felvette és beleszólt:

- Haló?
- Azonnal jöjjön a Bournemouth –i reptérre. Hátul vagyunk.
- Igen, uram. – Azzal a vonal megszakadt, a sofőr beindította a motort és beletaposott a gázpedálba.

Alig tíz perc telt el, hogy Mycroft a reptérre rendelte a Sedan-t, az feltűnt a messzeségben. A fivér arcán elégedett mosoly jelent meg, aztán felnézett az égre. A fehér helikopter már magasan szállt. Sóhajtott egyet. Az izgatottság és a félelem hirtelen támadta meg. Homlokán apró verejtékcseppek csillantak meg. Zakója belső zsebébe nyúlt, ahonnan előhúzott egy világoskék kendőt, amivel letörölte izzadt homlokát. A nap is melegen sütött.

- Uram – szólt a sofőr. – Hova tovább?
- A St. Bartholomew’s Kórház hátulsó oldalához – válaszolta egykedvűen Mycroft, aztán intett a többieknek.

Míg Sherlock a fekete Sedan-ban ült a hátsó ülésen szorosan John mellett, elővette a telefonját és a névjegyzékben a J betű felé tekert. Mikor meglátta a Jim Moriarty nevet, egész testét végigjárta egy furcsa bizsergés. Ujjbegyével rábökött a kis borítékra és pötyögni kezdett az apró billentyűzeten.
„A St. Bart’s tetején. Délben. Beszéljük meg az elmúlt éveket. SH”

A küldés ikonra bökött. Már nem lehet visszacsinálni. – gondolta. Újra játékban vagyok.
Az autó egy hangos csikorgással bekanyarodott a kórház mögött futó utcába, és leparkolt a bejárattól jó tíz méterre. Sherlock izgatottan nyitotta az ajtót. Amint megcsapta arcát a hideg levegő kijózanodott és sóhajtott egyet. Kinyújtotta maga mellett karjait, megrázta elernyedt lábait és elindult a bejárat felé.

Megállt a lift előtt. Felidézte az évekkel ezelőtti élményeit. Ugyanilyen izgatott volt. Megnyomta a lift hívógombját. Ismerős hang ütötte meg a fülét: a liftaknában a kábelek ismerős csikorgása. Belépett a kabinba és megnyomta a legfelső gombot. Kihúzta magát, harcra készen állt. Arcát a lift halvány fénye még sápadtabbnak mutatta. Ám a kabin lassítani kezdett, a negyedik emeleten állt meg. Sherlock azonnal tudta, miért. Rosszkor jött. De már nem tudott mit tenni, hogy elkerülje a találkozást. A lift ajtajai szétnyíltak, a dokumentumokból felnéző Molly Hooperrel találkozott a tekintete. A lány majdnem elejtette a papírokat és a kis parafatáblát a kezéből, annyira meglepődött.

- Sherlock? Itt? Mi járatban vagy erre? – Támadta kérdéseivel a detektívet.
- Ez egy nagyon hosszú történet…
- Ebédszüneten vagyok.
- Nem lehet.
- De. Mondd el.
- Molly, nem tehetem.
- Muszáj lesz. Addig nem megyünk tovább. Miért akarsz te felmenni?
- El kell intéznem valamit.
- De…a tetőn? – Egyszerre hirtelen minden világossá vált.
- Láttad a tévében?
- Igen.
- Akkor meg kell, hogy értsd.
- Sherlock, veszélyes. Már nincs itt, aki segítsen. Van egyáltalán terved?
- Van.
- Kérlek, ne tedd.

De már késő volt. A lift ajtajai összezárultak, a kabin felfelé indult. Sherlock kabátjában villogni kezdett a mobilja, egy pityegést kiadva. Előkotorta, és a képernyőn csak ennyi állt:
Önnek egy új üzenete érkezett. A feladó: Jim Moriarty

Molly olyan közel állt a férfihez, hogy könnyedén el tudta olvasni a kijelző alján megjelent szöveget. Egy fájdalmas pillanatban találkozott a tekintetük. Molly szemeivel is óvta Sherlockot.

- Ne tedd!
- Sajnálom. – A nyomozó ekkor elsétált a lány mellett, ki a liftből. A tető ezen a napon ugyanolyan félelmet árasztó volt, mint néhány éve, azon a napon.

Vissza az előző részhez>>

Tovább a következő részhez>>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés