|
3. rész
Cím: 3. rész
Korhatár: 14
Stílus: nyomozós, humoros
Ismertető: Sherlock ezúttal egy teázás közben – ismét barátja, John segítségével – világosodik meg. Sejtései igaznak bizonyulnak, de a tettes még mindig ismeretlen. Lestrade felügyelő képtelen beismerni, hogy a férfi nem saját magától lett öngyilkos.
Sherlock Holmes és John Watson miután távoztak a kórházból, sétálva indultak haza. Az idő kellemes volt, a szél sem fújt annyira. Bár azért összehúzták kabátjukat, mert mégsem volt az a hatalmas meleg. Mikor a Baker Street 221/B feliratú ajtóhoz értek, a detektív hosszú, sötét kabátja zsebébe nyúlt, és ujjaival átforgatta a kulcsokat, mígnem a megfelelő a kezébe nem akadt. Aztán megkönnyebbülve lépcsőztek felfelé a lépcsőn a fűtött házban.
A kabátjaikat a helyükre akasztották, és az ifjabb Holmes már indult a konyhába, hogy teát főzzön. Míg ő kecsesen öntötte a gépbe a vizet, John helyet foglalt kényelmes fotelében, és összefonott lábakkal várta a forró józanító italt.
Kis idő múlva Sherlock kezében egy tálcával tért vissza a nappaliba, és a kávézóasztalra helyezte. Dr. Watson türelmetlenül nyúlt a hozzá legközelebbi csészéhez, majd fülénél megemelte, és szájához emelte, s fújni kezdte azt. Sherlock elegánsan ült fotelébe, de ő még nem nyúlt a teáscsészéjéért.
- John, hm, ez nekem túl egyszerű – nézett ziháltan a doktor szemeibe.
- De mi? – kérdezte, s közben beleszürcsölt a teájába.
- Ez az ügy. Hogy van egy férfi, aki simán csak leugrik a Tower hídról, öngyilkos lesz – s elmeredt az ablak felé a férfi, miközben barátjától a választ várta kétségbeesetten.
- Magának mindig egy vérengző őrült gyilkos kell, aki több embert kegyetlenül gyilkol meg? – kérdezte szemrehányóan Watson, és a csészéjét a tálcán ülő kistányérra tette.
- És ha igen? – s most már a vele szemben ülő férfi szemeit fürkészte, mert nagyon aggasztotta a helyzet.
- Aj, Sherlock – förmedt rá John, majd ismét a csésze után nyúlt.
- Ez az – jegyezte meg Sherlock kis szünet után, és nagyra nyitott szemekkel meredt újra a semmibe. – Mindig van valami vérengző gyilkos, John!
- Ezt meg hogy érti? – kérdezte John, hiszen ezt az előbbi mondatot nem értette.
- Úgy, hogy Mr. Crost nem lett öngyilkos. Vagyis nem közvetlenül. Távirányítással – mondta, majd megdermedt, még a teáscsésze is a kezében maradt.
- Szóval úgy gondolja, hogy valaki rábírta őt, mint magát akkoriban Moriarty? – találgatott az orvos.
- Pontosan.
Holmes agya pattogni kezdett. El kellett jutnia mindenképpen a férfi feleségéhez és húgához, mert biztos volt abban, hogy ott megtalálja a kulcsot a titokhoz. De előtte engedélyt kell kérnie Lestrade-tól, és aztán felkutatni a két érdekelt felet.
Persze erről az egész eszmefuttatásról John Watson semmit sem tudott. Csak nyugodtan szürcsölte untalan a teáját, majd mikor meglátta, hogy Sherlock készül felállni, lehúzta a csészében maradt italt, és gyorsan a tálcára tette. Ennyire már ismerte, hogy tudja, most menni készül. És Sherlock ő nélküle sehova sem megy – többnyire.
Sherlock felemelte a tálcát, látván, hogy barátja is végzett, bevitte a konyhába, és utána már a sáljáért nyúlt. Gyorsan megkötötte a laza csomót a kék puha anyagból, és mikor egyik kezét már bebújtatta a kabátjába, Johnra pillantott, és meglepődött, hogy ő már készen áll ott a bézs dzsekijében, és csendben vár.
- Hm, gyors volt – mosolyodott el, majd mikor ő is felöltözött, a lépcső felé biccentett, és elindultak.
***
A Scotland Yardon semmi változást nem észleltek. Minden nyugodt volt, és megszokott. Olyan, amilyen szokott lenni.
Felmentek a Lestrade irodájába, s addig a pillanatig tényleg semmi nem tűnt fel nekik. Sem a feszültség a levegőben, semmi sem.
Cím: 11. rész
Korhatár: 14
Stílus: drámai, nyomozós, humoros
Ismertető: Sherlock ezúttal egy teázás közben – ismét barátja, John segítségével – világosodik meg. Sejtései igaznak bizonyulnak, de a tettes még mindig ismeretlen. Lestrade felügyelő képtelen beismerni, hogy a férfi nem saját magától lett öngyilkos.
Lestrade felügyelő az asztalánál ült. Próbált nyugodtnak tűnni, de nem sikerült. Johnnak egyből feltűnt, míg Sherlockot nem izgatta túlságosan.
- Engedélyt kérnék, hogy Mr. Crost családjával beszéljek – jelentette ki.
- Minek? Öngyilkos lett nem?
- Öhm, még dolgozom az ügyön. Szóval?
- Menjenek – bökte ki, majd a székkel 180°-os fordulatot vett, és az ablakon bámult ki. Ezzel azt hitte, majd elmennek, és tovább aggódhat saját biztonsága érdekében.
Míg a detektív indult volna, Watson nem hagyta annyiban, intett barátjának, hogy menjen. Miután ketten maradtak az irodában, hatalmas csönd lett. Mígnem Dr. Watson nem bírta tovább, és megszólalt.
- Mi a baj? – Lestrade megrezzent. Visszafordult a székkel, és a kérdezőre pillantott.
- Miért gondolja, hogy…
- Ugyan. Ne is próbálja elhitetni velem, hogy nincs semmi baj. Gyerünk – erősködött John.
Láthatóan nagyot sóhajtott, és feladta. Felállt az ülésből, és az asztalhoz lépett, John elé. Mélyen a szemébe nézett.
- Tudja, milyen idegesítő, hogy mindent Sherlock Holmes old meg helyettünk? – azzal John megingatta fejét, hogy nem tudja, és bólintott, hogy folytathatja. - Az ő érdeme, nem a miénk, rólunk meg csak rossz hírek jönnek a sajtó jóvoltából. Ezt most nekem kell megoldanom. Egyedül…
- De mit?
- Fenyegető levelet kaptam.
- És mi volt benne? – érdeklődött tovább az orvos.
A férfi nem válaszolt, helyette az íróasztalhoz lépett és az egyik fiókból előhúzott egy fehér borítékot. Odanyújtotta a púpos csomagot Johnnak, aki a zakójából előhúzott két fehér nejlonkesztyűt, s csak aztán vette a kezébe. A felügyelő már nem is csodálkozott, inkább a reakciót figyelte. A borítékon nyomtatva volt írva: Lestrade, Scotland Yard
John Watson kibontotta a borítékot, és csodálkozva fürkészte a belsejét. Pár véres üvegszilánk volt benne! Egy pár percig még némán álltak egymással szembe, aztán végre megtört a csend.
- Beküldöm a laborba.
- Miért? Hogy Sherlock kivizsgálja?
- És akkor most tétlenül nézi, hogy megfenyegették?
- Tehetek mást? – vonta meg vállát magatehetetlenül Lestrade.
- Adja nekem, majd én kivizsgálom. Nem szólok róla Sherlocknak – ajánlotta fel John.
- Köszönöm – felelte hálásan Greg, azzal John Watson távozott.
***
Eközben Sherlock munkához látott, és először Peter Crost húgát látogatta meg. Az utca, amibe Sherlock taxija befordult, nyugodtnak tűnt. Távol a belvárostól, egy nyugodt és csendes külvárosi utca volt valójában is. Az idő ködös és párás lett London fölött. A fák lombjait csak a gyenge szellő mozgatta. A napot szürkés felhők takarták el, amik hosszan elnyúltak az égen. A járdán csak néhány ember tűnt fel. A járda szélén a lakók autói parkoltak csak. Előtte egy apró ház volt. Téglából. Aztán a kapuhoz lépett, és megnyomta a csengőt. A kaputelefon hangszórójából egy női hang szólt:
- Tessék?
- Jó napot. Sherlock Holmes vagyok.
- Jöjjön be – felelte a nő, aztán egy zúgás hallatszott, ami azt jelentette, kinyílt a kapu.
***
A lakás otthonos volt, ahhoz képest, hogy ilyen elhagyatott és „sötét” helyen épült. A nő bevezette a nyomozót a nappaliba, és leültek egymással szembe. Egy csésze teát szürcsölt Sherlock, miközben Anne Crost elmeséli bátyjával való kapcsolatát.
- Tudja, amikor öt éves voltam, a bátyám különösen sokat vigyázott rám. Akkoriban sokat kellett anyuéknak küzdeniük a munkahelyükért. Így nyolc évesen rábíztak engem. Egyszer a szüleinknek el kellett menniük újra otthonról, és megint egyedül maradtunk. Én a konyhában voltam, tejet ittam. Az asztal az ablak mellett volt. Rámásztam az egyik székre, és onnan az asztalra… nem is tudom miért – megingatta a fejét, aztán tovább folytatta. – A bátyám pont jött be a konyhába, hogy megnézze, mit csinálok egyedül, és pont akkor csúsztam meg a sima felületű asztalon, egyenesen a zárt ablak felé, amit kitörtem. Peter a karomat ragadta meg, így mentett meg attól, hogy a nyolcadik emeletről kizuhanjak. Megmentette az életem… Azóta vigyáz rám ennyire – pityeredett el a fiatal lány.
Sherlock agya erősen pattogott.
- De ha nagyon szerették egymást, miért halott most? – tette fel a nagy kérdést Sherlock.
- Nem tudom. Minden rendben volt nála. A munkahelyén is. Egyszerűen nem értem!
Legszívesebben Sherlock is ezt mondta volna, de becsülete fontosabb volt.
- Meséljen a bátyja feleségéről – emelte a csészét a szájához újra.
- Ó, Gina egy szent lélek.
- Néha a szentnek tűnő emberek a valódi pokol…
- Nem, ő tényleg rendes nő. Az egyik legjobb barátom. Jószívű, a gyerekeket és a bátyámat is szereti. Hozzám is jó.
- Értem. De akkor… ki lehet gyanús?
- Fogalmam sincs – vonta meg a vállát a nő, és aztán ő is gondolkodni kezdett.
A detektív tudta, hogy Annenak semmi köze a bátyja halálához, ezért aztán elköszönt, és Mrs. Crost lakásában folytatta a nyomozást. A taxiban próbált elméleteket kidolgozni, de sikertelenül. Volt már megoldatlan ügye, de ezt tól fontosnak és izgalmasnak tartotta ahhoz, hogy lemondjon róla. De elméje még mindig a sötétben tapogatózik. Vajon most jó irányba halad?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
